Partnerek, referenciák

Projektmenedzsment:

Pályázó: Econix Kft.

Projekt címe: ELEKTROJET, AZ INNOVÁCIÓ

Elnyert támogatás összege: 390 248 665 Ft

Felhívás kódszáma: GINOP-2.1.1-15

Honlap: http://econix.hu/palyazatok/kutatas-fejlesztes/
Az elektromos autók arányának növekedése jól mutatja az elektromos hajtású járművek térhódítását. Ez a fajta forradalom a szárazföld után a vizeket is elérte, az elektromos hajók után az Econix Kft. jóvoltából most egy teljesen új eszköz jelent meg, az electrojet.

A Balatonvilágoson megvalósuló K+F projekt keretében kifejlesztett, villamosenergiával működő kisgéphajó a világon egyedülálló újdonságnak számít. A műszaki innováció mellett a cég szakemberei számára olyan értékek szem előtt tartása is kulcsfontosságú volt, mint a környezetvédelem. Ennek megfelelően a Narke névre hallgató electrojettel egy olyan jármű született, ami megtartotta a benzinmotoros társai eredeti tulajdonságait, amit kiegészít a környezetkímélő meghajtás. A Narke nem csak az innovatív technológiai háttérrel igyekszik kiemelkedni a piacon, hanem egyedi megjelenésével és halk hangjával is.

Az electrojet karbonszálas testet kapott, vízhűtéses, háromfázisú aszinkronmotorja saját fejlesztés, a Li-on akkumulátornak köszönhetően pedig 55 km/h sebességre is képes. Saját beépített töltővel rendelkezik, gyorstöltő segítségével 2 óra alatt 80%-ra lehet tölteni. Üzemideje egy töltéssel 1-1,5 óra, ami a gyakorlatban 30-40 km-t jelent.

Az Econix Kft. a Narke-val egy különleges alternatívát kíván nyújtani a vízi sportok azon szerelmeseinek, akik számára fontos a környezetvédelem és az alacsonyabb fenntartási költség, illetve bíznak abban, hogy az electorjet azok számára is vonzó lehet, akik korábban nem voltak nyitottak erre a fajta szabadidős tevékenységre.

Pályázatírás:

Pályázó: Nyisztor és Társa Lakatosipari Korlátolt Felelősségű Társaság

Projekt címe: A NYISZTOR és TÁRSA Kft. építőipari tevékenységének fejlesztése új kataforetikus festő technológiai gépsor beszerzésével

Elnyert támogatás összege: 89 744 000 Ft

Felhívás kódszáma:  ÉPÍTŐ-1.2018.1

Honlap: www.nyisztor.hu

A Kataforetikus (KTL) festő technológia leírása: az üzemekben legyártott fém elemek, pl. erkély korlátok, kerítés elemek, lépcső korlátok stb. megfelelő előkezelés után, nagynyomású mosóba kerülnek, ahol vegyszerekkel 60 °C fokon olaj, zsíreltávolítása történik. A felületkezelés folytatásához ezeket a termékeket / alkatrész elemeket öblíteni kell, majd az elemek rozsda és reve eltávolítása után ismételten öblíteni szükséges felület semlegesítése céljából. Ezután egy foszfátalapozást követően kerülhet bele a KTL festő kádba, melyben maga a festék kerül az elemre egyenirányítóval vezérelt elektromos áram segítségével. Ezután ismét technológiai öblítés fázisa következik, majd az elem a beégető kemencébe kerül, ahol 160 °C-on a festék ráég az alkatrészre így biztosítva az alkatrész korrózió elleni védelmét.

A projekt megvalósításával az alábbi tevékenységekkel bővül a vállalkozás portfóliója:

– kerítés elemek, erkély korlátok, rácsok, fém nyílászárók KTL festése

Pályázatírás:

Pályázó:
Nyisztor és Társa Lakatosipari Korlátolt Felelősségű Társaság

Projekt címe:
A Nyisztor és Társa Kft lakatos üzem termelési kapacitásának bővítése

Elnyert támogatás összege:
10 246 344 Ft

Felhívás kódszáma: GINOP-1.2.1-14

Honlap: www.nyisztor.hu

A projekt keretében az alábbi berendezések beszerzése valósultak meg:
2 db TRANSSTEEL 3500 hegesztőgép. A fejlesztés eredményei: lehetővé vált új típusú fémbútorok gyártásának beindítása.
1 db KEMPER elszívó berendezés. A fejlesztés eredményei: a kapacitás növelését és meglévő termékek minőségének javulását hozta, továbbá a műhely levegője 90%-kal tisztább lett. Egészségvédelem szempontjából nagyon hasznos a gép. A vártnál hasznosabb. 1 db ALUP SCK 30-10 Plus csavarkompresszor hűtve szárítóval, vonali szűrővel. Gyártókapacitás növelést eredményezett: a fejlesztés eredményeként beszerzett nagyobb teljesítményű berendezés révén a nagynyomású rendszerről további gépek, célgépek, kézi kisgépek működtethetőek.

 

Projektmenedzsment / fenntartás alatti menedzsment:

Pályázó:
Móricz Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Projekt címe:
Technológiai fejlesztés a Móricz Kft-nél

Elnyert támogatás összege:
9 992 000 Ft

Felhívás kódszáma: GOP-2.1.1-11/A

Honlap: http://adagolocentrum.hu/

A projekt keretében a Móricz Kft-hez egy új technológia került bevezetésre, amellyel a környékbeli szervizek, valamint a cég ügyfelei teljesebb kiszolgálása valósulhat meg. A projekt keretében beszerzésre került egy CRp-PC Common Rail pumpa próbapad. A beruházás tárgyát képező eszköz a piacon található Common Rail pumpák több mint 90%-ának vizsgálatára alkalmas.